2017.februártól új kuratóriumi tagok segítik az alapítvány munkáját, dr. Dunai László, Magyar János és Sélley Tivadar. Az új kuratóriumban egyrészt a szakterületenkénti (oktatás, tervezés, kivitelezés, és az üzemeltetés) egyensúly kiteljesedett, minden szakmai terület képviselteti magát, az új kuratóriumi tagok belépésével. Másrészt a helyes szavazati arány is helyreáll, azzal hogy páratlan (7) főnek lesz szavazati joga, a korábbi 6 fő helyett.

2017.május 11-én, a Vasúttörténeti Emlékparkban- Vasút História Bizottság által megrendezett konferencián az 1942-ben átadott, Szeretfalva – Déda vasútvonal építéséről előadást tartott Vörös József.

2017. május 18-án rendeztük meg az éves Nyugdíjas találkozót, a MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság Műszaki Tervezés épületének könyvtárjában, a rendezvény sikeres volt.

A Vasúti Hidak Alapítvány köszönetet mond mindazoknak, akik a 2017. évben személyi jövedelemadójuk 1 %-át alapítványunknak felajánlották. A 2017.évi SZJA 1 %-ból a NAV által átutalt 14.123- Ft -ot a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a működési költségeinkre használtuk fel.  

MÁV Zrt. 2017-ben a Vasúttörténeti Parkban nyílt napot szervezett a pályakezdő fiatalok részére, ezen alapítványunk is részt vett.

Az alapítvány támogatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Zielinski Szakkollégiumot, és részt vett a Hídépítők Napja elnevezésű szakmai programon.

A Hidászokért Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara, Komárom Város Önkormányzata a Szlovákiai Építőmérnökök Kamarája közreműködésével 2017. október 25-én, Feketeházy János (1842–1927), MÁV-főmérnök, számos nagy folyami híd tervezője születésének 175. évfordulója és halálának 90. évfordulója alkalmából konferenciát és megemlékezést szervezett. A komáromi emlékülésen, 4 fő vett részt az alapítvány részéről és előadást tartott Vörös József is Feketeházy János munkásságáról. Ezután Vágsellyén, Feketeházy szülővárosában a Városházán elhelyezett emléktáblánál koszorúzáson vettünk részt. Majd a Magyar Háznál kis ünnepség keretében az ott elhelyezett Feketeházy János emléktáblájánál a Hidászokért Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és a Vasúti Hidak Alapítvány képviselői koszorúztak.

A Vasúti Hidak Alapítvány és a MÁV Zrt. 2017. november 14-én a Baross Gábor Oktatási Központban Üzemeltetési tapasztalatok és új műszaki megoldások címmel hidász szakmai napot szervezett. A konferenciának 129 regisztrált résztvevője volt, akik a MÁV és a vasúti hidász szakterületen működő más szervezetek tervezői, kivitelezői, műszaki ellenőrei, egyetemi hallgatók, továbbá hidász nyugdíjasok voltak. A szakmai napon átadtuk a Vasúti Hidak Alapítvány 2017. évi díjait.

Az alapítvány diplomaterv-pályázatának díját Tóth Zoltán Szabolcs szigorló. mérnök: Moduláris rendszerű vasúti hídprovizórium tervezése című munkájával nyerte el, aki a Széchenyi István Egyetemen végezte tanulmányait. Az elismerő oklevelet Vörös József kuratóriumi elnöktől vette át.

Az alapítvány szakmai nívódíját Tarján Ferenc, a MÁV Zrt. Szombathelyi Területi Igazgatóságának munkatársa érdemelte ki. A díjat Tóth Axel Roland, a MÁV Zrt. Híd- és Alépítményi Osztályának vezetője adta át.

Az alapítvány legmagasabb díját, a Korányi-díjat az alapítvány kuratóriuma Legeza István ny. mérnök-főtanácsosnak ítélte oda. A díjat Korányi Ilona okl. építőmérnök, a professzor leánya adta át.

2017-ben folyamatosan végeztük szombathelyi vasúti régió bemutatásáról szóló szakkönyv szerkesztését, ami a régiók hídjait bemutató könyvsorozat 6. (befejező) kötete lesz (sorozatszerkesztő Vörös József).

Elkezdtük a MÁV Zrt. Szombathelyi Igazgatósággal és a GYSEV-vel közösen a X. Vasúti Hidász Találkozó szervezését, aminek időpontja 2018 szeptember 26 – 28, helyszíne Sümeg Hotel Kapitány.

Összeállította: Kiss Józsefné                                      Vörös József

                           tikár                                                 elnök

                                                                  

Joomla templates by a4joomla