A vasúti hidak népszerűsítése is az Alapítvány céljai közé tartozik, ezért az általa háromévenként szervezett hidásztalálkozókon az utóbbi időben fotópályázatot hirdet. Nagy érdeklődésre tart számot, hogy mely hidakat, milyen környezeti hatással sikerül megörökíteniük a pályázóknak. Persze ma már nemcsak a napszak megválasztása fontos, a fényviszonyt, a fénymérést, a fókuszt, a napellenzőt, az árnyékhatást is használja a fotós, meg például szűrőket alkalmaz, sorozatfelvételekből választhat, és a háttér gyakran fokozza a hatást.

A 2018. évi, a negyedik fotópályázat kiírását az alapítvány honlapján, a Sínek Világában és MÁV Zrt. belső számítógépes hálózatán is közzétettük. A Sümegen megrendezett X. Vasúti Hidász Találkozóhoz kapcsolódóan meghirdetett fotópályázatra összesen 22 pályázó (köztük 5 hölgy) 103 képét regisztráltuk. A pályázók kategóriánként 3-3 fotót küldhettek be, ezzel a lehetőséggel azonban kevesen éltek. 

        

Az Épülő és bontás alatt álló hidak kategóriába  32,

Az Üzemelő új és régebbi hidak kategóriába      44,                             

A Műemlék jellegű hidak kategóriába                27 kép érkezett.

A nyertes pályaművek kiválasztásához, az objektív döntés meghozatala érdekében, az értékelést az Alapítvány kuratóriuma és a MÁV Zrt. Híd és alépítményi osztályának tagjaiból álló bírálóbizottság végezte. A fotók jeligésen érkeztek be, tehát a zsűri nem ismerhette a szerzőket. A zsűri egyhangú döntésének eredményeként mindhárom kategóriában három díjat ítélt oda. További három kép pedig elnyerte a közönségdíjat. A beérkezett felvételek közül 50-et választott ki a zsűri, azokat a konferencia helyszínén, a Kapitány Wellness Hotelben rendezett kiállításon lehetett megtekinteni. A díjakat a gálavacsorán adtuk át.

Épülő és bontás alatt álló hidakkategóriában I. helyezést ért el – és 80 000 Ft-ot kapott – Szőnyi István „Kisköre03” című fotójával.

 

Második helyezett lett, oklevelet és 50 000 Ft-ot vehetett át Horgos Dániel „Szolnoki Tisza” című felvételéért.

 

A zsűri döntése alapján harmadik helyezett lett, és 30 000 Ft-ot kapott Hatvani Ágnes „Újpesti vasúti híd1” című fotója.

 

Üzemelő új és régebbi hidakkategóriában Bihacsy Gábor Sándor „Makói Maros-híd” című fotójával első helyezett lett, és 80 000 Ft-ot kapott.

 

Második helyezést ért el Horváth Lajos „Zala1” című felvételével, amelyért oklevelet és 50 000 Ft-ot vehetett át.

 

A harmadik helyezett Szőnyi István lett „Szolnokzagyva01” című fotójával, és 30 000 Ft-t kapott.

 

Műemlék jellegű hidakkategóriában első díjat és 80 000 Ft-ot kapott Batka Roland „Kárpátokon túl… Jaremcse” című fotójáért.

 

Második helyezett lett, oklevelet és az ezzel járó 50 000 Ft-ot vehetett át Hatvani Ágnes „Biatorbágyi vasúti völgyhíd1” című fotójáért.

 

A zsűri döntése alapján harmadik helyezést ért el és 30 000 Ft-ot kapott Fonyó Sándor „Völgyhíd” című felvételéért.

 

A kiállított 50 képből a résztvevők – akik ekkor még nem ismerték a zsűri döntését – most először telefonos szavazással dönthették el, hogy kik lesznek a közönségdíjak nyertesei. A konferencia résztvevőitől 139 szavazat érkezett. Érdekes helyzet alakult ki, mert a zsűri és a közönség is mindhárom alkotót, illetve egy esetben még ugyanazt a pályaművet is díjazta.

A legsikeresebb felvételnek Horgos Dániel „Tokaji Tisza” című képét ítélték, melyet 20 000 Ft-tal és az első helyezettnek járó díjjal ismert el az Alapítvány.

 

A közönségdíj II. helyezettjének járó díjat és a 15 000 Ft-ot Bihacsy Gábor Sándor vehette át „Szeged Személy pu. Boltozat és vízház” című képéért.

 

 A harmadik díjat és 10 000 Ft-ot Fonyó Sándor vehette át a „Völgyhíd” című fotójáért, mely elnyerte a zsűritől a Műemlék jellegű hidak kategória ugyancsak harmadik díját.

 

A látványos vasúti hidak többezres száma miatt nagyobb érdeklődésre számítottunk, de meglepő, hogy többen ugyanazt a hidat örökítették meg. Azt tapasztaltuk, hogy fotópályázataink résztvevői rendszeres pályázók, ezért fordulhatott elő, hogy ugyanaz a pályázó – például Batka Roland – az évek során már többször szerepelt a nyertesek között. Ennek a pályázatnak az volt az érdekessége, hogy a 12 díjazottból öten 2-2 díjat vehettek át. Ezúton is üdvözöljük a pályázókat és gratulálunk a nyerteseknek.

A korábbi fotópályázatok sikerét bizonyítja, hogy kiadványokban, és az idei konferencia helyszínén először, az Alapítvány tevékenységét bemutató roll upokon is szerepeltek az előző fotópályázatok nyertes képei. Reméljük ezzel – és nem csak a pénzjutalommal – is ösztönözzük a fotósokat és a hidászhivatást szeretőket, hogy már most készítsenek felvételeket a következő pályázatra.

 

Kiss Józsefné

titkár

 

 
 
Joomla templates by a4joomla